INTIM ESTÉRE – füstölt lazacos pizza kaviárral

A FÜSTÖLT LAZACOS PIZZA kaviárral a Spago Fine Dining Group emblematikus étele. Az osztrák származású Wolfgang Puck éppen a füstölt lazacos, kaviáros pizzával vált 1982-ben ismertté. Ezt a pizzát a fúziós konyha egyik kultételeként is emlegetik, és tankönyvekbe került. Schwarz Gabi barátom a minap azzal hívott, hogy „spago pizzát” készítene, s mivel nálam olvasott róla, érdeklődött, hogy miképpen is készítse el. Kérdés volt, hogy a kaviárral mi legyen, Süsse, ne süsse, no és a füstölt lazacot?

(tovább…)

KAMCSATKA LAZACAI – a bosszú nem késik

A CSENDES-ÓCEÁNI vadlazacok az orosz Távol-Kelet, Szahalin, Japán, Alaszka és Kamcsatka folyóvizeinek felső szakaszain ívnak. A vadlazac állománynak közel egynegyede Kamcsatkához kötődik, s a korábbi elzártságnak és a terület központi elhelyezkedésének is köszönhetően éppen itt a legnagyobb a lazacfélék koncentrációja és változatossága. A hal jelentőségét mutatja, hogy Nyugat-Kamcsatka adja Oroszország (hivatalos) halzsákmányának közel egy negyedét. A halászat és az ipari méretű orvhalászat középpontjában az északi vizek ikonja, a lazac áll. A lazac az, amely összefűzi a gazdaságot, a kultúrát és az ökoszisztémát. Bármi, ami hatással van a lazacra, hatással van Kamcsatka egészére.

(tovább…)

MEDVÉK ÉS LAZACOK – Lenin bérbe adta Kamcsatkát

Kamcsatka medvéiA MOSZKVÁTÓL 11.000 kilométerre fekvő, s hazánknál közel ötször nagyobb Kamcsatkát az orosz utazók csak az 1600-as évek közepén fedezték fel. A felfedezett népek egészen addig nem is értesültek róla, hogy mekkora szükségük van a cár atyuskára és az ő kozákjaira, amit az is mutat, hogy nagy tudatlanságukban már vagy tizenötezer éve vadásztak, s halásztak ezen a földön. Az elkövetkezendő évszázadokban – akárcsak az előzőekben – generációk jöttek, generációk mentek, s a lazacok is rendre megérkeztek, s jóllakatták a barnamedvéket és a félsziget

(tovább…)

Dijoni mustár ízű jégkrém (recept)

KACHNICS ISTVÁNNAK, a Maligán Borétterem Litauszki Zsolt utáni új séfjének ígértem meg hajdan a következő dijoni mustár jégkrém receptet, amit Chef JOËL ANTUNES eredetileg az alábbi képen látható „Lazac sashimi Koshi-Hikari rizzsel” elnevezésű ételéhez készített. Nem bonyolult, ha minden hozzávaló kéznél van, és még az is lehet, hogy Kachnics István tényleg elkészíti és az étlapra teszi. Mindenki csak örülne neki!

(tovább…)