ÍZEK, IMÁK, SZERELMEK – római spagetti, pizza

A NAPOKBAN valaki Elizabeth Gilbert „Eat, Pray, Love” című könyve alapján készült filmet ajánlotta figyelmembe. „Nézd meg! – mondta.” Elfeledtem említeni neki, hogy az „Ízek, imák, szerelmek” című filmet együtt láttuk, de talán jobb is, hogy nem tettem. Aztán, alapvetően nőkre figyelő, kötelességtudó férfiként, keresgéltem, hogy mit is találok a filmről. Akadt mindenféle vélemény, ám azt gondoltam, hogy egy gasztro-bloghoz végül is illik a téma, túl azon, hogy a női lelkeket esetleg nem az (egyébként hangsúlyos) ízek rész érinti meg leginkább a filmből, s talán nem is elsősorban az ételek.

(tovább…)

NEM TUDUNK ENNI – s beszélni sem róla

A MINAP Segal Viktorral beszélgettünk a Ráday utca egyik teraszán, alig egy kőhajításnyira az első Michelin csillagos hazai étteremtől, a Costestől. Sok mindenről szó esett. Viktor – egyebek mellett – óraadó egy főzőiskolában, ahol az ifjaktól az idősebbekig igen sokféle ember megfordul. A beszélgetés során vetődött fel a „nem szeretem”, és s „nem jó” közötti lényeges különbség, amelyet tapasztalata szerint sokan nem is tudatosítanak magukban.

(tovább…)