BALTAZÁR BUDAPEST – Baltazár Étterem a Budai Várban

BALTAZÁR BUDAPEST – Hotel, Bár & Grill és Borozó is egyben. A Budai Várban a Pierrot, a 21 és a Pest Buda után ez a Zsidai család negyedik étterme. Lenn a városban a másik kettő, a Spíler és az ÉS. A Pierrot régen megvan már, a vele szemben nyílt 21 és a közelében működő Pest Buda már a válság idején születtek és jól vannak, akárcsak a pesti oldalon álló testvéreik.

(tovább…)

BORFESZTIVÁL A BUDAI VÁRBAN 2012 – szeptember 12-16.

BORFESZTIVÁL lesz idén is a budai várban. Hihetetlen, de ez már a 21. borfesztivál a budai várban. Természetesen megkaptam az első sajtóanyagot is, ahogy tavaly is, és korábban. Így kezdődik: „Az idei Budavári Borfesztiválon a fiatal borászoké a főszerep. Felnőtt a második generáció. (Talán) mindent tudnak a szőlőről, borról, az apró családi titkokról.”

(tovább…)

BORFESZTIVÁL A BUDAI VÁRBAN 2011

A BUDAI VÁRBAN immár 20. alkalommal megrendezésre kerülő Borfesztiválhoz sokat nem kell hozzátenni. Aki ismeri, tudja jól, érdemes meglátogatni a borászokat. Aki nem ismeri, ám akad benne némi fogékonyság az asztali örömök, borok, pezsgők iránt, annak csak ajánlani tudom.Fesztivál követ fesztivált, nehéz a választás. A Zsidó Nyári Fesztivál a II. Nemzeti Gulyás Nap (2010. augusztus 27.) után nem sokkal már itt a Borfesztivál a Budai Várban 2011.

(tovább…)

PEST-BUDA – étterem megnyitó a Várban

A PEST-BUDA Étteremről már írtam korábban is. Éppen azon a napon jártam ott – persze nem egészen véletlenül – amikor a Pest-Buda kinyitotta ajtaját. Aztán eltelt néhány hét és a hivatalos, vendégsereggel teli megnyitóra is sor került. A hazai gasztronómiai élet számos (fő)szereplője hivatalos volt, s ment el a Zsidai család étteremavatójára, s kóstolta a Pest-Buda ételeit. Jó hangulatú összejövetel volt, amelyről cseppet megkésve, most számolok be.

(tovább…)

A MÁTYÁS-TEMPLOM – harangjai

A MÁTYÁS TEMPLOM HARANGJAI kétségtelenül kevés kapcsolatot mutatnak egy gasztrobloghoz, leszámítva az ebédre is szólító déli harangszót, a misebort, és azt a tényt, hogy a megosztani szándékozott képeket éppen egy Várban rendezett tokaji boros eseményre tartva – a jeles eseményről előtte mit sem tudva – fotóztam le. Mindez még 2010. december 16-án, öt óra után történt. A képeim között tallózva bukkantam rájuk, s úgy gondoltam igazán kár lenne nem megmutatnom őket. A harangok egyébként a passaui Rudolf Perner harangöntő műhelyében készültek (ilyen is van még).  (A képen látható harang, ha jól azonosítottam be, a Krisztus-harang.)

(tovább…)