ZSIDÓ HATÁSOK – az erdélyi magyar konyhaművészetben

BERECZ EDGÁR írt egy könyvecskét „Zsidó hatások az erdélyi magyar konyhaművészetben” címmel, amit 2006-ban jelentetett meg Székelyudvarhelyen. A bevezetőben így ír: Mostanában egyre többen írnak az erdélyi konyháról, mondhatni divat lett hasonló témájú könyveket kiadni és vásárolni. Sajnos olyan kiadványok is napvilágot láttak, amelyek erdélyi konyhaművészettel foglalkoznak ugyan, de elmulasztottak figyelmet szentelni a német, a sváb, a szász, az örmény, az erdélyi román és végezetül a zsidó konyhának. Sokan csak a székely konyhát taglalják, és megfeledkeznek arról, hogy a Székelyföld csupán egy tartománya Erdélynek.

(tovább…)

SZLOVÁKIAI KONYHA (3): Esztergomtól északra

AZ ELŐZŐ KÉT RÉSZBEN nem a magyar ételeket és az őrölt pirospaprika nyomait keresgéltem Szlovákiában, hanem a szlovák gasztronómiát igyekeztem felderíteni, amelynek lényeges és történelmileg szerves része a magyarság számunkra igazán jól ismert konyhája. Így aztán nem délről haladtam északnak, ahogy kényelmesebb és szokásos, hanem ellenkezőleg, északról délnek, különbséget téve a hegyvidék és a síkság között is.

Esztergom és Párkány (Sturovo) a Mária Valéria híddal; Forrás: wikimedia

(tovább…)

VILLÁNY, BÓLY, PÉCS – Három város, három étterem Baranyában

VILLÁNY, BÓLY, PÉCS – A közelmúlt egyik kétnapos baranyai látogatása során három éttermet is sikerült felkeresnem. Egyet Villányban (Sauska 48), egyet Bólyban (Kiskastély), egyet pedig Pécsett (Kikelet). A Sauska 48 leginkább Bicsár Attila villányi munkássága miatt, a 2017. augusztusa óta üzemelő, formálódó bólyi Kiskastély étterem Teleky Zoltán  miatt, a három közül legnagyobb hagyománnyal büszkélkedő Hotel Kikelet étterme pedig a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin

(tovább…)

THE BEST OF STIFI 2015 – Villányi stifolder verseny

The Best of Stifi 2015STIFOLDER VERSENY 2015 – IV. Nemzetközi Nemzetiségi Stifolder Verseny, a Villányi Borzsongáson, Villány, 2015. május 2., szombat. A sváb konyha egyik népszerű terméke a stifolder. A „Stifolder”elnevezés a Mohács és Pécs környékére érkező németek csoportnevéből származik, akiknek legalább a fele magát a fuldai apátság vidékéről származónak (Stiftsfuldaer) nevezte. Ők, a Stiffollerek készítették – kezdetben még paprika nélkül – azt a kolbászt, amelyet ezen a tájon, ma már a német (Stiffulder), a horvát

(tovább…)

STIFOLDER VERSENY – The Best of Stifi (Villány, 2014)

01-1STIFOLDER VERSENY – 2014. május 3-án, 11:00-tól Villányi Borvidéki Stifolder Verseny (The Best of Stifi) Villányban, a BorZsongáson. A 2012-ben, Pauli Zoltán agyából kipattant nemes vetélkedés immár hagyománnyá vált.  A zsűriben, amiben idén is részt veszek, ismét neves szakértők, séfek, gasztro-bloggerek, újságírók, hentesek, és a nevezők közül kisorsolt személyek vesznek részt. A zsűrizés nyilvános, sorszámozott minták szerint, anonim módon történik, vagyis, ahogy azt kell, és illik.

(tovább…)