BALATON, ÉSZAKI PART – A közelmúltban a Balaton északi partjának néhány emlékezetes helyén jártam. A badacsonyi Hableány éttermet ismertem már korábban is, ám az út során olyan helyekkel is megismerkedhettem, amelyekről semmiféle korábbi tapasztalatom nem volt. Pontosabban: azt sem tudtam, hogy léteznek. Zánkán egy street-art projekt bemutatóján jártunk és mini koncertet hallgattunk egy felújított pajtában, Badacsonytomajban megkóstoltuk a Hableány

ételeit, a Szent György-hegyen a világ legkisebb borboltjának frissen elkészült, új teraszán a hegy borászainak borát kóstoltuk, Szigligeten pedig egy mediterrán hangulatú tapas és koktél bárban zártuk a napot. Professzionális szervezésben és a járvány előtti időket idéző szívélyes vendéglátásban volt részünk, amiért ezúton is köszönet minden érintettnek!

 „A tavasz  olyan a Balatonon, hogy egyik nap még se híre se hamva, másik nap meg berobban és alig bírunk magunkkal. Így történt ez idén is, csak egészen május második feléig kellett várni, hogy az esős hidegből hirtelen szinte strandidő legyen.” – írja Budavári Dóri.

 

Kisbirtok Kultbázis

A Kultháló VEB2023 helyszínein a művészeti ágak, élmények és emberek érnek össze: a program lényege, hogy közelebb hozza az alkotás folyamatát a befogadóhoz, egyszerit és megismételhetetlent teremtsen. Helyiek a nagyvárosiakkal, zene a festészettel, lokális az egyetemessel, állandó a pillanatnyival. Így lesz ez a Kisbirtok Kultbázison is!

Kisbirtok Kultbázis, Zánka (az udvar részlete)

Kisbirtok Kultbázis, Zánka (az udvar részlete a pajta előtt)

Kisbirtok Kultbázis - a felújított pajta

Kisbirtok Kultbázis – a felújított pajta

Csíki sándor (FOOD&WINE) és Budavári Dóri

Csíki sándor (FOOD&WINE) és Budavári Dóri

A Színes falu, színes ház projekt keretében 6 alkotás készül el. A képeket izgalmas szakértői beszélgetésekkel, művészeti sétákkal és improvizációs koncertekkel fűszerezve mutatják be minden hónapban. Szeptemberben pedig jön a finálé: a helyi gyerekkórus és asszonykórus, valamint a résztvevő underground pop, jazz, soul zenészek adnak közös koncertet a felújított pajtában, és egy séta keretében lehet bejárni majd az összes elkészült művet, az alkotók által bemutatva. Elsőként Jakócs Dorottya Káli istennő című alkotása készült el, ezt már most megnézhetjük a Kisbirtokon, a következő leleplezés május 27-én lesz.

„A Színes falu, színes ház egy egész nyáron át tartó programsorozat, melynek keretén belül a látogatók megfigyelhetik az alkotás folyamatát, szakértőkkel beszélgethetnek, megtapasztalhatják, milyen egy zenei improvizáció részesének lenni. Természetesen a Kisbirtokon ezek mellett az események mellett is zajlani fog az élet: lesznek élőzenés kézműves foglalkozások, családi események, nemzetközi előadók koncertjei, piac” – mondta Szabó Andrea házigazda.

„Amellett, hogy a létrejövő alkotások hosszú távon megmaradnak és a falu életének részébe simulnak majd, találkozásokat teremtünk, ahol a helyi értékek, az itt élők és kortárs zenészek, művészek közösen hoznak létre valamit” – fogalmazott Budavári Dóra kommunikációs vezető.

„Minden alkalommal egy-egy meghívott zenészt – DJ Q-Cee, Eckü, Havas Miki, Monostory Barnabás, Cséry Zoltán, Pákay Petra – párosítunk össze helyi tehetségekkel, és persze én is zenélek majd. A kollaborációk meglepetések lesznek” – mondja Tóth Sabina zenei vezető.

 

Szintet lépett a Hableány

 A felújított Hableány épülete nem csak a Laposa Birtok központja, hanem Badacsony télen-nyáron élő találkozási pontja is. Étterem, borbár, borbolt és borászat egyben, ahol mindig történik valami. A nyári étlap kóstolóján megbizonyosodhattunk arról, hogy a Hableány szintet lépett és komolyan veszik az ételek fejlesztését, tökéletesítését.

Csíki Sándor (FOOD&WINE) és Laposa Bence

Csíki Sándor (FOOD&WINE) és Laposa Bence

„A Hableányban folytatjuk az elmúlt évek munkáját, idén tavasztól frissítés érkezett. Megújult a választék, egyszerre lett lazább, könnyedebb és magasabb minőségű. Folyamatosan építjük be a legjobb alapanyagokat, mind a környékről, mind a nagyvilágból. Egyre nagyobb szerepet kapnak a pizzák és a small plate-k, célunk, hogy vendégeink egyedi ételeket is össze tudjanak állítani. Mindezt egy, a környéken is egyedülállóan széles italválaszték mellett, melynek gerincét továbbra is a saját borok és pezsgők adják” – meséli Laposa Bence.

Középen: a Hableány séfje, Ács Ferenc; mellette jobbra: Laposa Bence

Középen: a Hableány séfje, Ács Ferenc; mellette jobbra: Laposa Bence

 

Néhány étel a Hableány választékából

Borjú bécsi (200 g)

Borjú bécsi (200 g)

Sonkás pizza

Sonkás pizza

Paradicsom saláta, savanyított lilahagymával, bivaly mozzarellával

Paradicsom saláta, savanyított lilahagymával, bivaly mozzarellával

"Made in Italy D.O.P." - calamaretti tészta, San Marzano paradicsom és bivaly mozzarella

„Made in Italy D.O.P.” – calamaretti tészta, San Marzano paradicsom és bivaly mozzarella

Tapolcai lazacpisztráng

Tapolcai lazacpisztráng

Vajtök sült kápia paprikával és kaporral (házi fasírttal)

Vajtök sült kápia paprikával és kaporral (házi fasírttal)

Indul a nyár a Szent György-hegyen

Szent György-hegy HAJNALIG és Borbolt a völgyben: itt keresd a legjobb borokat és nyárindítást a Balaton mellett! A Szent György-hegy tündéri szegletében, a Sárkányvölgy oldalában nyitotta meg Budavári Dóra, a Szent György-hegy hajnalig megálmodója kis pop-up borboltját már 2 éve, ami a „világ legkisebb borboltja” néven fut.

Jobbra: Budavári Dóri a "világ legkisebb" borboltjában

Jobbra: Budavári Dóri a „világ legkisebb” borboltjában

Ez mostantól valószínűleg nem teljesen igaz, mert a kibővített teraszon idéntől több ember fér el, a kilátás világraszóló, ahogy a válogatott borok is. A polcon a Szent György-hegy 15-20 pincészetének borai sorakoznak, a szortimentet Dóri állítja össze.

„Az itt kapható borok személyes kedvenceim, Minden évben végigjárom a pincéket, se sok borász jóbarátom, sokat kóstolunk együtt, így mindig tudom, kitől mit szeretnék tartani. A borbolt nyitvatartása random – hiszen mi itt is lakunk – , de azért annyira nem, hogy ne legyen mindig kiírva a Facebookra, érdemes ott tájékozódni. Nyáron általában két hetente hétvégén vagyunk nyitva, de lesznek izgalmas rendezvények is: a hajnaligon felolvasás, Bence kalandjai koncert, kóstoló, június 17-én DJ a völgyben Zsandár Tamással, július 19-én kertmozi, 27-én egy jamaikai banda az Interurbán VEB 2023 meghívására. Érdemes lesz benézni, ha pedig biztosra akartok menni, telefonáljatok vagy írjatok előre” – mondja Dóri.

A borbolt terasza a kerttel és a szőlőkkel

A borbolt terasza a kerttel és a szőlőkkel

  • Június 3-án pedig már 6. alkalommal jön a Szent György-hegy HAJNALIG, a régió legnagyobb boros nyárindító fesztiválja, ahol közel 20 pincészetet lehet végigjárni, olyanokat is, amik máskor nincsenek nyitva. Lesznek koncertek, borkóstolók, irodalmi programok, nappali és éjszakai helyszínek, és sok-sok finom bor és harapnivaló.

 

MÉRCE, Szigliget

 A híres Kikötő Étterem mögött álló család, Vincze Péter és édesanyja, Varga Marcsi, valamint párja, Szaszák Zoltán 2020-ban nyitották meg a szigligeti mediterrán kirendeltséget, a laza hangulatú MÉRCE tapas bárt. A tengerparti életérzés és a spiritek iránti elkötelezettség maradt, de a koncepción tágítottak kicsit.

A MÉRCE (Csíki Sándor a képen)

A MÉRCE (Csíki Sándor a képen)

„A tapas túl szűk volt nekünk, szerettünk volna gasztro kirándulásokat tenni más tengerpartokra is, így letettük a voksunkat a szenvedélyes mediterrán konyha mellett, amibe a balkáni életérzés ugyanúgy belefér, mint a hal, a tengeri herkentyűk, a tapasok, a paella, az osztriga, na meg a tészták” – mondja Vincze Péter.

A kínálat markáns alapját ugyanis a pasta és a pizza adja, nem is akárhogy. A MÉRCÉ-ben dolgozik egy országunkban egyedülálló eredeti olasz tésztagép, ami ontja magából a friss tésztákat – ezeket nem csak megenni lehet, hanem alapanyagként megvásárolható a szomszédos kisboltban és az étteremben is. Megérkezett az olasz egyedülálló forgótárcsás Morello Forni pizzakemence is, ebben sülnek az olasz alapanyagok felhasználásával készülő pizzák – figyelem, van gluténmentes verzió is!

Focaccia

Focaccia

A MÉRCÉ-ben a klasszikus ízeket és feltéteket keressétek, mint az articsóka, prosciutto, friss gombák, tonhal, tokaszalonna. 48 és 72 órás pizzatésztával dolgoznak 70-80 %-os hidratáltság mellett. Az itallapon a ginek száma átlépte a bűvös 80-as számot, 100 fajta koktél közül választhatunk, elsőosztályú a rövidital kínálat és tequilában is erősítettek.

MÉRCE, Szigligeten a kikötőnél

MÉRCE, Szigligeten a kikötőnél

 

(Az írást a sajtóanyag és saját fotóinak felhasználásával szerkesztette: Csíki Sándor♣)