BALATONBOR – évjárat premier a Société Budapestben, 2019

BALATONBOR – évjárat premier a Société Budapestben, 2019

BalatonBor 2018, 2019BALATONBOR 2019 – Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal május 21-én, a Société Budapestben lehetett először megkóstolni a 2018-as szüret eredményeként palackba került olaszrizlingeket. Az eseményhez másodjára csatlakozott Villány közösségi bormárkája, a REDy, de új díszvendéget is köszönthettünk Pannonhalmáról, a PH-Érték Egyesületet. Az évjárat-premier előtt került sor a HegyBor bírálatra is, így azt is megtudhattuk, hogy ki

(tovább…)

GOURMET FESZTIVÁL 2019 – rekorddal zárt a Gourmet

GOURMET FESZTIVÁL 2019 – rekorddal zárt a Gourmet

GOURMET 2019GOURMET FESZTIVÁL 2019 – Történetének leglátogatottabb rendezvényét zárta hétvégén az OTP Bank Gourmet Fesztivál. A hazai gasztronómia legnagyobb ünnepére közel 30 ezer látogató volt kíváncsi. Az idei Gourmet Díjat a legjobb kiállító kategóriában – a szakma döntése szerint – az Aum Étterem kapta meg, a közönség kedvence pedig ismét a gyöngyösi Bori Mami lett. 2011-ben azzal a misszióval vette át a Sziget az akkori Budai Gourmet-t, hogy minél teljesebb képet adjon a minőségi gasztronómia világáról. A rendezvény azóta a legjobb magyar séfek és éttermek megkerülhetetlen eseményévé vált, sőt,

(tovább…)

DISZNÓKŐ SZŐLŐBIRTOK – Kapi Tokaji Aszú 6 puttonyos 2015

DISZNÓKŐ SZŐLŐBIRTOK – Kapi Tokaji Aszú 6 puttonyos 2015

kapi 6 puttonyos aszú 2015KAPI ASZÚ 2015 – Disznókő Kapi Vineyard Tokaji Aszú 6 puttonyos. A legendás bor korábbi sikeres, 1999-es, 2005-ös és 2011-es évjáratát követően a 2015-ös is hamarosan elérhető lesz. Mészáros László így jellemezte a bort: „A 2015-ös Kapi Vineyard 6 puttonyos Tokaji Aszúra is jellemző az a letisztult, áttetsző stílus és kiegyensúlyozott savszerkezet, amely a Kapi dűlőből

(tovább…)

ROSALIA 2019 – május 31. – június 2. rosé és pezsgő

ROSALIA 2019 – május 31. – június 2. rosé és pezsgő

Rosalia 2019ROSALIA 2019 – Rosé és Pezsgő Liget, Budapest, 14. kerület, Városliget, Vajdahunyadvár mögötti árnyas rét. Idén nyolcadik alkalommal köszöntjük a nyarat rosékkal, pezsgőkkel, finom borokkal, ínyenc gasztronómiával, koncertekkel, családi programokkal Budapest legnagyobb szezonnyitó borfesztiválján.  Több mint 60 borász borai mellett a trendi street food ételek legfrissebb kínálata is bemutatkozik.

(tovább…)

GOURMET FESZTIVÁL 2019 – paprika, sercli, és sör

GOURMET FESZTIVÁL 2019GOURMET FESZTIVÁL 2019 – Magyarország legjobb séfjei és rangos külföldi fellépők az 2019-es Gourmet Fesztiválon. A Millenárison 9. alkalommal tartott OTP Gourmet Fesztivál nem csak Magyarország gasztronómiai felhozatalának legjaváról ad teljes képet, de az utóbbi évekre a térség legjelentősebb ilyen jellegű eseményévé is vált, amelyre a környező országok mellett idén Oroszországból és Koreából is érkeznek neves fellépők. Az idei fesztivál vezérfonalát a paprika, a sercli, és a sör adja.

(tovább…)