spanyol paprikás krumpliPAPRIKÁS KRUMPLI – A szegény ember közismerten vízzel főz, kivéve persze, ha vörösboros vidéken él. A Rioja vidékéről származó spanyol vörösboros paprikás krumpli (Patatas a la riojana) jó példája ennek. Az is közismert, hogy a spanyol kertészek voltak az elsők, akik megismerkedhettek az újvilág új növényeivel, így a paprikával és a burgonyával is.

Mindezek ismeretében egyáltalán nem lenne meglepő, ha a spanyol paprikás krumpli évszázadokkal korábban lett volna népszerű, mint a magyar, de, bármennyire is ellentmond mindennek, mégsem így történt. Ahogy a magyar paprikás krumpli is csak a 19. század elején jelent meg, úgy a spanyol paprikás krumpliról is úgy tartják, hogy csupán a napóleoni háborúk idején, vagyis a magyar paprikás krumplival egy időben kezdték el főzni. A burgonyát leveses formában ezt megelőzően nem ették a spanyolok.

  • Azt mesélik, hogy Paul Bocuse, miután egy híres spanyol borászatnál megkóstolta a Rioja stílusú paprikás krumplit, a harmadik tányér étel elfogyasztása után kijelentette, hogy soha életében nem evett még finomabb ételt. Azt javasolta, hogy ez az étel legyen Spanyolország nemzeti étele.

A Rioja stílusú paprikás krumplival leginkább Alava (Araba) tartományban és Spanyolország egyik legismertebb borvidékén (Rioja) találkozhatunk. Az elmúlt kétszáz évben  számtalan variációja alakult ki:

  • készülhet kolbásszal (chorizo), vagy kolbász nélkül
  • készülhet kolbász helyett zöldségekkel (articsóka szív, bab, póréhagyma, stb.)
  • készülhet vízzel, fehérborral, vagy vörösborral felöntve is.

A következő recept egy Rioja stílusú vörösboros paprikás krumpli lesz kolbász (chorizo) nélkül.

Vörösboros spanyol paprikás krumpli

  • Hozzávalók (4 személyre):
  • 1000 g burgonya
  • 1 fej fehér spanyol hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3-4 érett, húsos, piros édes paprika
  • 500 g érett, hámozott paradicsom (friss, vagy konzerv)
  • 1 ek. őrölt pirospaprika (édes)
  • 60 ml (4 ek.) olíva olaj
  • 750 ml vörösbor (Rioja)
  • 2 babérlevél
  • 2 ek. apróra vágott Serrano sonka
  • Só, bors

Elkészítése:

  1. Tisztítsuk meg a hagymát és fokhagymát.
  2. A megtisztított, kimagozott paprikát vágjuk vékony csíkokra.
  3. Ha friss paradicsomot használunk, tegyünk fel vizet forrni, mártsuk bele a paradicsomokat, majd hámozzuk meg és vágjuk darabokra.
  4. Öntsük az olívaolajat edénybe és forrósítsuk fel.
  5. Adjuk hozzá a hagymát, fokhagymát és óvatosan süssük, dinszteljük.
  6. Adjuk hozzá a csíkokra vágott paprikát és süssük puhára.
  7. Adjuk hozzá a paradicsomdarabokat, babérleveleket, Serrano sonkát.
  8. Csökkentsük a lángot és hagyjuk, hogy az edény tartalma 10 percig csendesen főjön.
  9. Amíg az alap készül, tisztítsuk meg a burgonyát és vágjuk fel  vastag karikákra.
  10. Rétegezzük a burgonyát a paradicsomos alapra, szórjuk meg az őrölt pirospaprikával, majd öntsük fel egy üveg vörösborral.
  11. Fedjük le és hagyjuk 20 percig, amíg a burgonya meg nem puhul, gyöngyözve főni.
  12. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
  13. Szervírozhatjuk magában, vagy akár grillezett báránycsülökkel is.

Tipp: Ma már elterjedt, hogy az ételt kolbásszal készítik. Ebben az esetben a Serrano helyett karikázzunk kolbászt (chorizo) az ételbe.

Megjegyzés

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy ez az étel mennyire magyar is. Ha már a kolbász is belekerült, akkor akár egy vörösboros pincepörkölt sem áll messze tőle. Jó példa ez arra, hogy ugyanazokat az ételeket földrajzilag egymástól távoli helyeken is felfedezhetik, s ha felfedezhetik, hát fel is fedezik.

Rioja stílusú spanyol paprikás krumpli chorizo-val

Rioja stílusú spanyol paprikás krumpli chorizo-val

Csíki Sándor♣