CIGÁNY LEVES – Rasszista, vagy nem rasszista? (Malmö)

320px-Jorchr-Malmö_rådhusA CIGÁNY szóval képzett ételnevekben a történelem során mindvégig akadhatott a mindennapokkal megerősödött, ellenséges él. Hol több, hol kevesebb, azonban ez napjainkra, például a cigánypecsenye névben, már aligha volt kitapintható, egészen addig, amíg nem emlékeztettek arra, hogy lehet ezt “viccesebben” is értelmezni. Az elmúlt hónapokban lelkes

(tovább…)

HALLOWEEN – Tökös boszorkányok, szüzek, macskák, ördögök

ESlR-LCEi7jG0sf3al7UgQ-smallA HALLOWEEN divatba jött. Talán azért is, mert vidám, mert bulizós, mert “messziről jött”, új, ellentétben a továbbra is tiszteletben tartott, magasztos, de egyben gyászos Mindenszentekkel. Megfér a kettő egymás mellett? Szerintem igen, ráadásul meddő dolog egy olyan szokás ellen küzdeni, ami már meghódította a szíveket és az ezernyi vicces/giccses kegytárgy eladása révén egyébként is messze jobb profitlehetőségekkel kecsegtet, mint a Mindenszentek a maga gyertyáival, krizantémjaival, koszorúival.

(tovább…)

AZ EGÉSZSÉGES REGGELI – az igazi nagy PR átverés

AZ AMERIKAI REGGELI ma már a bacon és a tojás megdicsőülése, ám alig egy évszázada egy átlag amerikai még alig reggelizett mást, mint pirítóst, (tejes)kávéval. A sorsdöntő változást Sigmund Freud unokaöccse, az Osztrák-Magyar Monarchiában, Bécsben született Edward Louis Bernays (1891-1995) indította el. Edward anyja Sigmund Freud testvére, Anna, apja pedig Ely Bernays, Freud feleségének, Martha-nak a testvére.

(tovább…)

ÍNYENC TÚRÓGOMBÓC – Bruno & Bruno módra (recept)

A BRUNO & BRUNO étterem (Budapest) étlapján  a tulajdonos, Herczeg Zoltán másik éttermének, a székesfehérvári 67 étteremnek a klasszikus fogásai is megtalálhatók. Ott már nincs is az étlapon az a bizonyos desszert, aminek a csodájára jártak, írta Petőfi László a Facebookon. (Egyébként, régóta nem értem,  hogy miért kerül le az étlapról valami, amit kedvelnek, s aminek “a csodájára járnak”.)

(tovább…)

HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ – döntő (2013)

V. HAGYOMÁNY ÉS EVOLÚCIÓ döntő (2013). A Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) ötödik alkalommal hirdette meg „Hagyomány és Evolúció” elnevezésű csúcsgasztronómiai versenyét hivatásos szakácsoknak. A verseny 2013. október 26-27-ei döntőjének a tavalyihoz hasonlóan a budaörsi METRO Vevőakadémia adott otthont. A döntőbe tizennégyen jutottak, három csoportba sorolva, s közülük kerülnek ki azok, akik a Bocuse d’Or

(tovább…)