AZ ÍR KONYHA leginkább a burgonyáról ismert. Olyan közhely ez, mint a magyar konyha esetében az őrölt pirospaprika. Pedig az írek is mondják, hogy róluk ne a burgonya jusson eszünkbe, hanem a halak, a tenger gyümölcsei, a birka és marha ételek. De ez már csak ilyen, így aztán marad a burgonya közhely, nálunk pedig a gulyás közhely. Amúgy a burgonya ír földön abban az időben jelent meg, s formálta át az ország képét, a társadalmat, s idézett elő demográfiai robbanást, amikor Magyarországon a paprika lassan terjedni kezdett. Majd, ahogy hazánkban a paprika kiszorította a hagyományos fűszerek nem kis részét, Írországban a burgonya

tette ugyanezt a korábbi ételválasztékkal.

A „boxty”, amúgy „bacstai” és „aran bocht ti” néven is ismert, de nevezték, nevezik a szegények kenyerének is. meglehetősen sokféle változata akad. Sülhet kemencében, s ekkor lényegében burgonyás kenyérlángos lesz belőle, esetleg kenyér, de készülhet olajban sütve is, mint a tócsni. A főtt burgonya/nyers burgonya/liszt arány is változhat. Lehet 1:1:1, vagy 2:2:1 is és persze sok más is. A sütőpor a 19. század második felétől, már általánosan elterjedt. (A következő videón a boxty kenyér formára sül.)

Ma már az is előfordul, hogy a boxty egyszerűsödik és tényleg tócsni, röszti lesz belőle, vagy gazdagodik és zöldségfasírttá lényegül át. A következőkben azonban egy hagyományos, kemencés boxty recept jön.

Boxty –  kemencés ír kenyérlángos

  • Hozzávalók:
  • 225 g lisztes, főznivaló burgonya nyersen reszelve
  • 225 g lisztes, főznivaló burgonya, főzve és burgonyanyomón áttörve
  • 225 g finomliszt
  • 1/2 tk. sütőpor
  • 2 ek. olvasztott szalonnazsír, vagy vaj
  • kevés tej
  • csipet só

Elkészítése:

  1. A nyers burgonyát tiszta konyharuhára reszeljük, összefogjuk és kinyomkodjuk belőle a vizet, majd edénybe tesszük és befedjük a fútt összetört burgonyával, így a nyers burgonya nem barnul meg.
  2. A burgonya kinyomkodott levéből a keményítő kiülepedik. Öntsük le róla a vizet és a keményítőt keverjük az edényben lévő burgonyához.
  3. Szitáljuk rá a lisztet, sütőport, sót. A zsiradékkal együtt keverjük a tésztába és dagasszuk, akárcsak egy kenyeret. ha szükséges, adjunk hozzá tejet.
  4. A burgonyás tésztát osszuk két részre, majd lisztezett felületen nyújtsuk ki és vágjuk kívánt alakúra. 180°C-ra előmelegített sütőben 30-40 percig süssük. Forrón fogyaszthatjuk, vajjal megkenve.
  • Tippek: a tésztába keverhetünk hagymát is és süthetjük serpenyőben, olajjal is. előfordul, hogy tojás is keveredik a tésztába, miközben a liszt akár el is maradhat, s persze tölthetjük is, akár egy palacsintát és fűszerezhetjük borssal, s egyéb fűszerekkel, úgyhogy még ez az egyszerű étel is ad lehetőséget bőven a kibontakozásra, ahogy hazai burgonyaételeink is.
  • Ami az ilyen kerek lapos ételekkel előfordulhat az a boxtyval is elfordul. Lehet olyan, mint az amerikai palacsinta, vagy akár Wolfgang Puck lazacos Spago pizzája, vagy palacsinta töltve. A fantáziádra van bízva, ahogy mindig!

Bundázott posírozott tojás, véreshurka és boxty

  • Egyébként más témákban is érdemes a blogon kutakodni. A profik is használják és igazuk van. Ettől profik!  A facebook oldalamon is nagyon sok kép található és az instagramon is!
  • Kövessetek és a haza fényre derül!

FOOD&WINE logo