Köszönöm a reagálást, és hogy tovább gördítem a párbeszédet, azzal nem a kötekedés, hanem a szellem tornáztatása a célom. Értem az álláspontját, de továbbra is úgy vélem, hogy a tejföl-tejfel nem tartozik az Ön által hozott példák (zsemle-zsömle stb.) sorába. Utóbbiak számomra valóban ugyanazon értelmes szó kétféle hangalakjának tűnnek, különbözőségük kialakulásának lehet például tájnyelvi alapja. Egyébként ezek mondásakor-írásakor én általában az „őző” változatot használom, csak azért, mert a magyar nyelvben az „e” hang igen gyakori, ez ad a beszédnek egyfajta „mekegő” jelleget, amit jól enyhít az ö-ő-vel való helyettesítés, dallamosabbá téve az elhangzottakat. (Az „őző” változat iránti elfogultságom jöhet hódmezővásárhelyi gyermekkoromból is, ahol aztán igazán „öttem könyeret möggyel…”.)
Mármost a tejföl-tejfelnél szerintem más a helyzet, mert itt a dolog elkészítésének módja (lefölözés) adja az elnevezést, s ezt soha nem hallottam „lefelezés”-ként mondani (ami nem szépen ugyan, de „elfelezést” jelentene). Így aztán én maradok a „tejföl” alak elkötelezett hívének – de itt nem a szebb hangzás, hanem a jelentés okán. „Kirekesztő” álláspontomat – tisztelvén minden tájnyelvi gazdagságot – az rendítené meg, ha a tejfel valamely tájegységre jellemző, ott hagyományos alakváltozat lenne, de akkor ott a tejet is felezni és nem fölözni szokták. Ilyenről nem tudok, de ennek oka tájékozatlanságom is lehet.

Végül elnézést, hogy gasztronómiai honlapját mindezzel terheltem. Mentségemre: a nyelv ugyanúgy tradíció is, mint a jó bor és a jó étel, s tartalomból régóta azt látom, hogy mindez Önnek szintén nagyon fontos. Legyen továbbra is sok öröme benne!

Üdvözlettel:
Kovács László Imre