MATOLCS – a matolcsi tallér

MATOLCS kisközség Szabolcs vármegye fehérgyarmati járásában a Mátészalka-zajtai vasútvonal mellett (1891) 1.182 magyar lakossal. Bajnai képekről feketén-fehéren már írtam annak idején és érdekesnek is tartottam. Matolcs egy kicsit más. Matolcs nevezetességei a templom, ami mi más is lehetne, mint „a matolcsi templom”, a PM hivatal, ami még véletlenül sem a Pénzügyminisztérium és két emlékmű, a Petőfi és a II. világháborús emlékmű. Matolcs lakossága ma alig valamivel több, mint 2.600 fő. Budapesttől 258 kilométerre fekszik.

(tovább…)

KÁRPÁT-MEDENCEI BORÁSZOK TALÁLKOZÓJA – 2012

A KÁRPÁT-MEDENCEI BORÁSZOK Találkozója immár 7. alkalommal kerül megrendezésre. A rendezvény helyszíne a Budatétényi Rozárium, egy szép, s nagy rózsakert, olyan, amilyenből közel, s távol egy sem akad. A 2012. június elsején pénteken, és június másodikán, szombaton megrendezésre kerülő borásztalálkozó idén

(tovább…)

LŐNYE – 300 éves mákos guba

A MÁKOS GUBA évszázadokkal ezelőtt még lőnye néven volt ismert. A következő recept legalább háromszáz éves, de valószínűbb, hogy jóval régibb annál, már csak azért is, mert az első magyar nyelvű nyomtatott szakácskönyv, a Szakáts mesterségnek könyvetskéje (1695) kéziratos előzményei is régebbiek a 17. század végénél. A nevezetes kolozsvári nyomdász, M. Tótfalusi K. Miklós könyvében a lőnye felismerhetően a ma is népszerű mákos guba.

(tovább…)

SHAKSHUKA – arab, zsidó lecsó tojással

A SHAKSHUKA (másként: shakshouka, chakchouka) olyasféle (vagy olyan) étel, mint a tojásos lecsó, többnyire még őrölt pirospaprikával is fűszerezve, bár ez nem kötelező eleme. Izraelben, ahová a tunéziai zsidók vitték, éppúgy ismert, mint Törökországban, Algériában, vagy Marokkóban. Különösen télen népszerű és komoly vetélytársa lett a falafelnek és hummusnak. Kultétel.

(tovább…)

TÉRFOGLALÓ PIKNIK – Miénk itt a tér… június 2.

TÉRFOGLALÓ PIKNIKRE vár mindenkit Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a megújult Budapest Szívében, nyílt nap keretében. – szól az imént kapott levél, majd így folytatódik: „Annak apropóján, hogy már kilenc hónap telt el a megújult Március 15. tér és a Károly körút hivatalos átadási ünnepsége óta. A piknik napján bárki leterítheti pokrócát a Városháza parkban vagy a megszépült Március 15. téren, érkezhet kerékpárral vagy családosan, kutyával vagy görkorcsolyával.”

(tovább…)