MAROKKÓI FŰSZERES HÚSGOLYÓK

A MAROKKÓI konyháról már esett szó. Az észak-afrikai országban élt franciák, a „feketekábúak” (pied noir) konyhájáról, a „la kémia„-ról, az arab tzatzikiról (Laban bi khiyaar), a lumiról is írtam és sok másról is. A marokkói konyha kapcsán különösen megtetszett annak sokszínűsége és változatossága. A fűszerezésben a Marokkóra oly’ jellemző őrölt kömény, pirospaprika kombinációt tartom figyelemreméltónak és követésre is alkalmasnak. Ez a kombináció a következő receptben is meghatározó lesz.

(tovább…)

FREI TAMÁS – avagy, hogyan legyünk profik

FIALÁRÓL Csernus helyett írtam, s nem is bántam meg, volt róla mit írni. Ám most Frei kerül szóba, akire hajdan még Erdélyi Zsófia hívta fel a figyelmem. Ő szólt Frei Tamás nagyon gáz kolumbiai kávéjáról, amit most minden belinkelés ellenére sem bolygatnék, mert nem ez mondandóm lényege. Csernust megkedveltem, mert szemembe mondta kapcsolatom igazságát, Fialát régről ismerem, Frei pedig ebbe a körbe vonva is az, aki megérdemli a figyelmet, miközben igényeim szerint majdnem biztos csalódást okoz. Az Alexandra top10 listájában (2011. november) mindjárt két Frei könyv is szerepel.

(tovább…)

PÓK TAMÁS – a bukolikus harmóniák borásza

PÓK TAMÁS borász (Eger) lelki szemeim előtt mindig úgy jelenik meg, mint akinek a gerince soha nem hajlik. Egyenes tartású, délceg, s mellette természetes. Régi időkben ilyen lehetett a huszárokkal leírható, letisztult, ma már kiveszőben lévő típus. Katona kora óta így ismerem. A természethez az ókori világ bukolikus költészetében fellelhető higgadt egyszerűséggel és mitologikus tisztelettel viszonyul. Férfiasan gyengéd a természethez, s benne a szőlőhöz. Miután e sorokat már leírtam, a borászat honlapján az előbbieket is alátámasztó gondolatokra leltem.

(tovább…)

REUBEN SZENDVICS – amerikai melegszendvics

A REUBEN SZENDVICS (ejtsd: rúbin) egy meleg szendvicsféleség szeletelt hússal, (savanyú) káposztával, svájci sajttal, dresszinggel, például az amerikai-orosz narancsos majonézzel készítve. Mindezeket az összetevőket klasszikusan rozskenyér szeletek közé helyezik és úgy grillezik. Számos variációja létezik, mint a Rachel, a Blue, a Grouper, vagy akár a Virgin. A Rachel verzióban a sózott marhahúst pastrami, a savanyú káposztát pedig coleslaw helyettesíti.

(tovább…)

WSF – a Tudomány Világfóruma 2011

A WSF (World Sience Forum), magyarul a Tudomány Világfóruma ezen a héten, november 17-19. között kerül megrendezésre Budapesten. Védnökei Schmitt Pál köztársasági elnök, José Manuel Durão Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Irina Bukova az UNESCO főigazgatója és Catherine Bréchignac, az ICSU volt elnöke. Hogy mindez a FOOD & WINE oldalán is helyet kap, azt leginkább

(tovább…)