A LEVES HAZUDIK – Számoljunk együtt!

Eper, Forrás: strawberryplanters.netA LEVES HAZUDIK című könyv eperre vonatkozó tézisét, miszerint: a világon sincs annyi eper, amennyi az eper ízű termékekben megjelenik, már sokszor hallottam emlegetni. Soha nem szóltam hozzá, azonban minden alkalommal, amikor említették, kényelmetlenül éreztem magam, mert valahogy nem tartottam eléggé meggyőzőnek az állítást. A napokban újra találkoztam ezzel a széles körben elterjedt, s gyakorta idézett “eper-tézissel”, ám most már úgy gondoltam, hogy a végére járok annak, hogy igaz-e az

(tovább…)

MUFURCZ ÚR, S NEJE – történet

MÁTIS András teológus hozzászólásként rögzítette azokat a sorokat, amelyeket én most írásként osztok meg. Mátis Andrást idézve: “1985. áprilisától nyolc éven keresztül egy kastély határozta meg az életemet, éjjelemet-nappalomat.” Ez a Sziráki kastélyszálló volt, ahol annak idején magam is emlékezetes szép napokat töltöttem. (CSS)

(tovább…)

OLASZ SZARDÍNIA és limoncello

A FRISS SZARDÍNIA egy kánikulai nyári nap ebédjére, egyike a legjobb választásnak. A citrom pedig igazán üdítő tud lenni, s némi olasz kenyérrel, olívaolajjal, salátával, egy korsó jéghideg sörrel már teljes is az ebéd. Nem is gondoltam volna, de a Sorrento mellett termett friss citrom legalább

(tovább…)

A JÓFÉLE SÁFRÁNYRÚL (Crocus sativus)

AMBRUS LAJOS írása a sáfrányról más, mint amit e nemes növényről és a virág bibéjéről másutt olvashatunk. Írás sokfelé, sokféle jelenik meg, de jó írás már kevés helyen, kevesebbszer. Ambrus Lajos írásai kimagaslóak, s ajánlom figyelmetekbe, mint minden alkalommal. S persze a valódi sáfrány is megérdemli a figyelmet, mert szebb húsleves nincs, mint a sáfránnyal festett. (Csíki Sándor)

(tovább…)

PIZZA – Nápolytól, Szicíliáig

A PIZZA meghódította a világot, ahogy valamennyi utcai étel meghódítja, legyen az a döner kebab, amely közismerten széppé tesz (Döner macht schöner!), vagy bármiféle hamburger, hot dog, stb. Az utcán élő kultúrák utcai ételeket kívánnak, s ebben aligha van változás, bármiféle időszakáról is beszéljünk jégkorszak utáni civilizációinknak. Çatal Hüyük városában éppúgy ették, mint Pompeiben, vagy a Magyarország lakosságával vetekedő méretű mai New Yorkban.

(tovább…)