Vida Gábor akadémikusnak szerintem tökéletesen igaza van, sajnos.

A jelenség, melyet leírtál régről gyökerező folyamat eredménye, olyan mint daganat a testben.
Régen apa és fia (még a nagyapa is) együtt dolgoztak és művelték a földet, készítették a lószerszámot, a csizmát stb. A gyerek az idősebb generációktól tanult, a szülők adták a mintát. Más nemigen létezett. A gyerek tudta, hogy ha pontosan megtanulja azt, melyet az idősebbek végeztek, akkor az megfelelő segítséget jelent neki az életben való boldoguláshoz. Éppen ezért fontos volt a generációk közötti feladatmegosztás, tisztelet övezte az idősebbeket és nagyon fontos volt a közösség szerepe is.
Ma már nincs így.
Ma egy individualista társadalomban élünk és a kapitalizmus jelen formája aláása az eddigi „rendet”. Ma a televízión keresztül kisgyerekkortól kezdve szívja magába mindenki, hogy élj a mának, ne gondolj a holnapra, légy „trendi”, vedd meg magadnak a hőn áhítotott cuccokat MOST, különben nem vagy senki és elpazaroltad az életed.
A pénz, a fogyasztás és a még több felesleges fogyasztás a fokmérője mindennek!
(A falu régen nem fogyasztott semmit sem feleslegesen. Amit pedig elfogyasztott, azt vissza is adta a természetnek.)
Ma a legócskább falusi ház tetején is ott virít a parabola antenna és a sok nincstelen munkanélküli is a amerikai-mexikói sorozatokat bámulja, ahelyett, hogy kezdene valamit az életével.
Hány sorozat szól arról, hogy a gyerek kimegy az apjával a szőlőbe 35 fokban dolgozni-izzadni?
Hány szól arról, hogy a pék nap nap után hajnalban kel kenyeret sütni és mindezt elhivatottan teszi a hét szinte minden napján. Nincs szabadság, nincs nyaralás…
Ma a TV adja a mintát, de a munkáról, kitartó küzdelemről nem szól benne semmi…
A TV adta minták arról szólnak, hogy hirtelen meg kell valahogy gazdagodni – mindegy milyen módon (erkölcs, etika sutba!) – és akkor vásárolhatunk kedvünkre.

De a jelenség nem magyar sajátosság. Nemrégiben Ausztriában jártam egy neves kádár műhelyében. Szépen működő, eredményes és nemzetközileg is elismert vállalkozása van. A cég nem nagy, de stabil, 15 fővel dolgoznak keményen. Ő is arról panaszkodott, hogy a fiai nagy valószínűséggel nem viszik az üzemet majd tovább. A fiatalok ugyanis nem akarnak dolgozni.

Ma mindenki a nagyvárosba akar költözni a könnyű élet reményeben és ott keresi a csillogást, melyet a TV-ből látott. Úgy gondolom, ez fog fokozatosan – egyre gyorsuló ütemben – visszaütni. A falvak elnéptelenednek, elhalnak. A városok duzzadnak és élhetetlenné válnak (váltak), ez világszerte zajlik, közben a népesség drasztikusan nő. …
A (városi) ember rohan és mégsem jut semmire ideje, nem jut ötről a hatra. Mire rájön (ha rájön egyáltalán), hogy rossz irányba haladt, már késő és nem tud az életmódján változtatni…

Tudatosan kellene lassítani a tempót és elgondolkdni a dolgok értelmén…
Például egy pohár jó borral a kezünkben, melyet én magam is szívesen teszek. 🙂

Talán akkor lehetne ezen változtatni, ha az emberek tömegesen kidobnák a tévéjüket és nem hagynák, hogy az nevelje (fogyasztásra) a gyerekeiket. Saját stabil mintákkal kellene szolgálnunk gyerekeink számára.

Nagyon félek azonban tőle, hogy ez vágyálom…