<?xml version="1.0" encoding="UTF-8"?><rss version="2.0"
	xmlns:content="http://purl.org/rss/1.0/modules/content/"
	xmlns:dc="http://purl.org/dc/elements/1.1/"
	xmlns:atom="http://www.w3.org/2005/Atom"
	xmlns:sy="http://purl.org/rss/1.0/modules/syndication/"
	
	>
<channel>
	<title>
	Hozzászólások ehhez: KIS ASZTALI ILLEMTAN (1.)	</title>
	<atom:link href="https://foodandwine.hu/2010/05/20/kis-asztali-illemtan-1/feed/" rel="self" type="application/rss+xml" />
	<link>https://foodandwine.hu/2010/05/20/kis-asztali-illemtan-1/</link>
	<description>Csíki Sándor blogja</description>
	<lastBuildDate>Wed, 09 Jun 2010 08:08:50 +0000</lastBuildDate>
	<sy:updatePeriod>
	hourly	</sy:updatePeriod>
	<sy:updateFrequency>
	1	</sy:updateFrequency>
	
	<item>
		<title>
		Szerző: Mátis András		</title>
		<link>https://foodandwine.hu/2010/05/20/kis-asztali-illemtan-1/comment-page-1/#comment-7628</link>

		<dc:creator><![CDATA[Mátis András]]></dc:creator>
		<pubDate>Wed, 09 Jun 2010 08:08:50 +0000</pubDate>
		<guid isPermaLink="false">http://www.foodandwine.hu/?p=11394#comment-7628</guid>

					<description><![CDATA[Ebben a különös(en szokatlan) világban, ahol már lassan egy éve élünk, fiatalabb gyermekeink korosztálya (16-19) &quot;bézbol&quot; satyakban ül be mindenhova, de még az iskolai órákon sem vetetik le velük. A sétaútra néző gyorsétterem ablaka mögött jól láthatóan, szinte minden az asztalon marad, tehát nagy része az &quot;ételnek&quot; is, amikor ezek a sihederek onnét fölkászálódnak. Kifizetett ételük 50-60%át fogyasztják el, pl. a tojásból is csak a  sárgáját piszkálják ki egy darab toast kenyérrel, s mindezt olyan elképesztő rumliban, hogy alig lehet látni, mi a szemét és mi a táplálék. A svéd fiatalok rajongásig majmolnak mindent, ami amcsi, sajnos ebben a kultúrában is szervilis utánzóik. 
Ugyanakkor a középkorosztály otthoni asztali kultúrája, melyben szorgosan ápolt svéd kapcsolataink révén gyakorta van részünk, még kellemesen igényes, cizelláltan polgári, s az itteni városi éttermek, hál&#039; Istennek, nem csak a hétköznapi ebédidők alatt szépen rendszeresen megtelnek a -túrizmustól alig próbára tett-  a jómódhoz, szépen terített asztalokhoz szokott helyiekkel. Gyakorta nézegetem a helyi &quot;Loppis&quot; (talán &quot;limlom&quot; volna a helyes magyar megfelelelője, ha attól nem volna merőben sokkal értékesebb árukínálata) üzletek kínálatát: az itt átlagban 85-95 évig éldegélők hagyatékát kevésbbé értékelő utódok a világ legszebb damaszt és &quot;új-ezüst&quot; asztalneműjét hagyják ott ezekben a kincsesbarlangokban. Van tehát honnét pótolnom a maradék készletünket. Édesanyánk, leginkább az 50-70-es évek közéleti sívárságában az e-fajta asztali örömökkel (amint a rakot krumplihoz is természetesen dukált a fehér abroszon a maradék ezüst) igyekezett pótolni számunkra az akkkori társadalmi képletekben már egyre szokatlanabbá váló kultúrát. Egy vendégszolgálatom során a Pannonhalmi Bencés Apátság vendégeként a szerzetesekkel étkezhettem az akkori főapát megtisztelő társaságában. A vacsoraasztal olyan volt, mint egy diszkréten földiszített menyasszony, ahol a külcsin a beltartalom csalhatatlan értékének szerény foglalata: a hófehér súlyos abroszon az ígéretesnek tűnő egyetlen fogáshoz egy síma ezüstváltás lapult a porcelántányérok mellett. Aztán föltálalták a számomra eleddig tán legfinomabb ....spenótót fasirttal! Teljesen biblikusan: &quot;Aranyalmát ezüst tálcán!&quot;]]></description>
			<content:encoded><![CDATA[<p>Ebben a különös(en szokatlan) világban, ahol már lassan egy éve élünk, fiatalabb gyermekeink korosztálya (16-19) &#8222;bézbol&#8221; satyakban ül be mindenhova, de még az iskolai órákon sem vetetik le velük. A sétaútra néző gyorsétterem ablaka mögött jól láthatóan, szinte minden az asztalon marad, tehát nagy része az &#8222;ételnek&#8221; is, amikor ezek a sihederek onnét fölkászálódnak. Kifizetett ételük 50-60%át fogyasztják el, pl. a tojásból is csak a  sárgáját piszkálják ki egy darab toast kenyérrel, s mindezt olyan elképesztő rumliban, hogy alig lehet látni, mi a szemét és mi a táplálék. A svéd fiatalok rajongásig majmolnak mindent, ami amcsi, sajnos ebben a kultúrában is szervilis utánzóik.<br />
Ugyanakkor a középkorosztály otthoni asztali kultúrája, melyben szorgosan ápolt svéd kapcsolataink révén gyakorta van részünk, még kellemesen igényes, cizelláltan polgári, s az itteni városi éttermek, hál&#8217; Istennek, nem csak a hétköznapi ebédidők alatt szépen rendszeresen megtelnek a -túrizmustól alig próbára tett-  a jómódhoz, szépen terített asztalokhoz szokott helyiekkel. Gyakorta nézegetem a helyi &#8222;Loppis&#8221; (talán &#8222;limlom&#8221; volna a helyes magyar megfelelelője, ha attól nem volna merőben sokkal értékesebb árukínálata) üzletek kínálatát: az itt átlagban 85-95 évig éldegélők hagyatékát kevésbbé értékelő utódok a világ legszebb damaszt és &#8222;új-ezüst&#8221; asztalneműjét hagyják ott ezekben a kincsesbarlangokban. Van tehát honnét pótolnom a maradék készletünket. Édesanyánk, leginkább az 50-70-es évek közéleti sívárságában az e-fajta asztali örömökkel (amint a rakot krumplihoz is természetesen dukált a fehér abroszon a maradék ezüst) igyekezett pótolni számunkra az akkkori társadalmi képletekben már egyre szokatlanabbá váló kultúrát. Egy vendégszolgálatom során a Pannonhalmi Bencés Apátság vendégeként a szerzetesekkel étkezhettem az akkori főapát megtisztelő társaságában. A vacsoraasztal olyan volt, mint egy diszkréten földiszített menyasszony, ahol a külcsin a beltartalom csalhatatlan értékének szerény foglalata: a hófehér súlyos abroszon az ígéretesnek tűnő egyetlen fogáshoz egy síma ezüstváltás lapult a porcelántányérok mellett. Aztán föltálalták a számomra eleddig tán legfinomabb &#8230;.spenótót fasirttal! Teljesen biblikusan: &#8222;Aranyalmát ezüst tálcán!&#8221;</p>
]]></content:encoded>
		
			</item>
	</channel>
</rss>
