Szerző: Mátis András

Mátis András — Wed, 09 Jun 2010 08:08:50 +0000

Ebben a különös(en szokatlan) világban, ahol már lassan egy éve élünk, fiatalabb gyermekeink korosztálya (16-19) „bézbol” satyakban ül be mindenhova, de még az iskolai órákon sem vetetik le velük. A sétaútra néző gyorsétterem ablaka mögött jól láthatóan, szinte minden az asztalon marad, tehát nagy része az „ételnek” is, amikor ezek a sihederek onnét fölkászálódnak. Kifizetett ételük 50-60%át fogyasztják el, pl. a tojásból is csak a sárgáját piszkálják ki egy darab toast kenyérrel, s mindezt olyan elképesztő rumliban, hogy alig lehet látni, mi a szemét és mi a táplálék. A svéd fiatalok rajongásig majmolnak mindent, ami amcsi, sajnos ebben a kultúrában is szervilis utánzóik.
Ugyanakkor a középkorosztály otthoni asztali kultúrája, melyben szorgosan ápolt svéd kapcsolataink révén gyakorta van részünk, még kellemesen igényes, cizelláltan polgári, s az itteni városi éttermek, hál’ Istennek, nem csak a hétköznapi ebédidők alatt szépen rendszeresen megtelnek a -túrizmustól alig próbára tett- a jómódhoz, szépen terített asztalokhoz szokott helyiekkel. Gyakorta nézegetem a helyi „Loppis” (talán „limlom” volna a helyes magyar megfelelelője, ha attól nem volna merőben sokkal értékesebb árukínálata) üzletek kínálatát: az itt átlagban 85-95 évig éldegélők hagyatékát kevésbbé értékelő utódok a világ legszebb damaszt és „új-ezüst” asztalneműjét hagyják ott ezekben a kincsesbarlangokban. Van tehát honnét pótolnom a maradék készletünket. Édesanyánk, leginkább az 50-70-es évek közéleti sívárságában az e-fajta asztali örömökkel (amint a rakot krumplihoz is természetesen dukált a fehér abroszon a maradék ezüst) igyekezett pótolni számunkra az akkkori társadalmi képletekben már egyre szokatlanabbá váló kultúrát. Egy vendégszolgálatom során a Pannonhalmi Bencés Apátság vendégeként a szerzetesekkel étkezhettem az akkori főapát megtisztelő társaságában. A vacsoraasztal olyan volt, mint egy diszkréten földiszített menyasszony, ahol a külcsin a beltartalom csalhatatlan értékének szerény foglalata: a hófehér súlyos abroszon az ígéretesnek tűnő egyetlen fogáshoz egy síma ezüstváltás lapult a porcelántányérok mellett. Aztán föltálalták a számomra eleddig tán legfinomabb ….spenótót fasirttal! Teljesen biblikusan: „Aranyalmát ezüst tálcán!”

Hozzászólások ehhez: KIS ASZTALI ILLEMTAN (1.)

Szerző: Mátis András