2MOMOT – Mint arról az érdeklődők már értesülhettek, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) XIV. Kongresszusa 2015. március 20-21. között, a Magyar Telekom Székházban kerül megrendezésre. A Kongresszus jelentőségét nyomatékosítja az a tény hogy, „Az elhízás járványszerűen terjed a világban – így Magyarországon is – és már nem tekinthetjük egyszerűen kozmetikai állapotnak, ráadásul az elhízás önálló kockázati tényező számos más betegség esetében is.”

A MOMOT megalapításának fő céljai

Prof. Dr. Bedros J. Róbert  a MOMOT alapító elnöke

Prof. Dr. Bedros J. Róbert a MOMOT alapító elnöke

„A MOMOT megalapításának célja, hogy az elhízást -– amely sajnos már Magyarországon is járványszerűen terjed– – mint betegséget tudományos szempontból tanulmányozza, eredményesebb kezelésének lehetőségeit kidolgozza, illetve ezek eredményeit ismertesse.” A MOMOT megállapítása szerint is: „A táplálkozással összefüggő betegségek jelentős része megelőzhető egészséges táplálkozással. Egy az Európa Bizottság számára készült jelentés szerint Európában a 65 évesnél fiatalabbak szív-érrendszeri okból történő halálozásának több mint harmada a táplálkozással van összefüggésben. Az egészséges táplálkozás feltehetően ugyanilyen arányban csökkentené a keringési betegségek kockázatát is.

Európában a daganatos betegségek 30-40 %-a lenne megelőzhető az egészséges táplálkozással. Ezáltal csökkenthető az elhízás, a csontritkulás, a fogszuvasodás és a dentális erózió előfordulásának a kockázata is. A szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezői közül a magas vérzsír-szint, az elhízás, a cukorbetegség és a magas vérnyomás szorosan összefügg a táplálkozással, ezek a szív- és érrendszeri betegségek 30-80 %-ában játszanak szerepet. Az elmúlt évtizedekben a hatékony megelőzés és részben a gyógyszeres segítség hatására a nyugati országokban a koleszterinszint és a vérnyomás jelentősen csökkent, az elhízás aránya azonban – ahogyan hazánkban is – több mint 10 %-kal nőtt. A fenti nemzetközi tapasztalatok alapján az állati eredetű zsírbevitel csökkentése csak részeredményt hozott, ezért az energia-bevitel – amely hazánkban is hasonlóan növekvő tendenciát mutat, mint a nyugati országokban – csökkentésére, az energia leadás növelésére (mozgás) hasonló gondot kell fordítani. Különös figyelmet kell szentelni a szűrés-gondozás területén a multimetabolikus szindrómában érintettekre, a cukorbetegekre és a már iszkémiás betegekre.”

0,,16820851_4,00

A MOMOT XIV. Kongresszusa, 2015. március 20-21.

A MOMOT honlapján megjelentek szerint:

„Tisztelt Tagtársunk! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság XIV. Kongresszusa 2015. március 20-21. között kerül megrendezésre a Magyar Telekom Székházban. (…) Amennyiben részt kíván venni XIV. Kongresszusunkon, kérjük az alábbi jelentkezési lapot küldje vissza a jelentkezes@momot.hu e-mail címre.”

Európai Elhízás Elleni Nap – 2015. május 22.

A Magyar Obezitólógiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT), csatlakozva az Európai Elhízás Elleni Naphoz, 2015. május 22-én, pénteken, 9:00 és 13:00 óra között

“FOGJUNK ÖSSZE, MOMOT-TAL AZ ELHÍZÁS ELLEN”

címmel, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban Prof. Dr. Bedros J. Róbert vezetésével működő Országos Obezitológiai Centrum, valamint a hazai Obezitológus Hálózat, és az egészségügyi intézmények bevonásával Országos Szűrőnapot szervez a lakosság számára.

  • A központi rendezvény helyszíne a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház (XI. Budapest, Tétényi út 12-16.) „K” épület földszintje.

(Összeállította: Csíki Sándor♣)